Írta: Rebecca White

Sophos bemutatása 2024

A Sophos évtizedek óta foglalkozik vírusirtó szoftverek fejlesztésével, ezért kíváncsi voltam, hogy ezek a szoftverek 2024-ban is jól működnek-e. Főleg az ingyenes és a fizetős verziókat szerettem volna összehasonlítani egymással, kíváncsi voltam, hogy megéri-e előfizetni.

A csapatommal Windows, Mac, Android és iOS rendszereken végeztük el a teszteket. Röviden: a Sophos ingyenes és fizetős verziója is kiváló arányban észleli a rosszindulatú programokat. Az ingyenes verzió kellemes meglepetést okozott. Bár hiányzik a zsarolóprogramok elleni fejlett védelem, és több más biztonsági funkcióra is szükség lenne, de a vírusirtó ingyenes verziója a legtöbb kiberfenyegetés ellen meglehetősen jó védelmet nyújt.

A Sophos fizetős csomagjai is rendben voltak, de nem hiszem, hogy ár-érték arányban megfelelők. Az ágazat vezető vírusirtó vállalatai hasonló áron jobb szolgáltatásokat nyújtanak. Például a Norton 360 még a legolcsóbb csomagjára is 60 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal, valamint jelszókezelővel, szülői felügyeleti funkciókkal és VPN-nel is rendelkezik. Ennek ellenére előfordulhat, hogy nem szeretnéd (vagy nincs szükséged) maximális eszközbiztonságra. Ha így van, akkor a Sophos ingyenes verziója elegendő lehet számodra, amely alapszintű védelmet biztosít a rosszindulatú programok ellen.

Próbáld ki a Sophos-t ingyen!

Sietsz? Olvasd el ezt az összefoglalót 1 perc alatt

Biztonság

- 8

A Sophos kiváló biztonsági funkciói lenyűgöztek, a rosszindulatú programok elleni funkciók többsége ugyanis az ingyenes csomagban is megtalálható. Bár a rendszer teljesítményét nagy mértékben befolyásolta, a gyors vírusvizsgálat és a hatékony valós idejű védelem nagyon tetszett. A kártékony letöltések és a csaló honlapok blokkolási arányával is elégedett voltam, a vírusirtó hasonló pontszámot ért el, mint az olyan kiváló biztonsági szolgáltatók termékei, mint amilyen a Norton. Azonban minden nap új rosszindulatú fenyegetések jelennek meg. Bár a Sophos az én tesztjeimen jól teljesített, a te eredményeid eltérhetnek az én teszteredményeimtől.

Vírusvizsgálat — A vizsgálat gyors, de csak korlátozott számú lehetőség áll rendelkezésre

Más vírusirtó csomagokkal ellentétben a Sophos csak egy vizsgálati lehetőséget biztosít: nincs gyors vizsgálat és testreszabási lehetőség sem (még a központi vezérlőpulton sincs). Ezért elgondolkodtam azon, hogy a Sophos pontosan mit vizsgált meg a Windows gépemen, mert a legelső vizsgálat befejezése több mint 10 percet vett igénybe. A Norton 12 perces teljes rendszervizsgálatához képest ez elég gyorsnak mondható.

Csak néhány adat állt rendelkezésre, arról nem volt információ, hogy a vizsgálat pontosan hány fájlra terjedt ki. Az egyetlen elérhető információ az volt, hogy a Sophos 99 nyomkövető cookie-t talált a számítógépemen. Az eszközön semmilyen más rosszindulatú programot vagy fenyegetést nem talált, a következő vizsgálatok gyorsan lezajlottak, mindössze 5 percet vettek igénybe.

Amikor azonban az “Összes törlése” gombra kattintottam, csalódottan láttam, hogy a cookie-kat 3 kivételével nem lehet törölni. A hiba okát nem találtam meg, még a Sophos vezérlőpultján sem volt erről információ. Szerencsére kiderült, hogy a probléma nem komoly: egy második vizsgálat lefuttatása után a Sophos az összes nyomkövető cookie-t sikeresen törölte. Nem tudom, hogy a Sophos az első alkalommal miért nem tudta törölni a cookie-kat, de ezután több teszt vizsgálatot is lefuttattam, és semmilyen problémát nem tapasztaltam.

Pillanatkép a Sophos támogatási webhelyről.
A törléssel többször próbálkoztam, azonban a készüléken 99 nyomkövető cookie maradt

Ezen kívül a Sophos egyetlen ártalmatlan fájlt vagy alkalmazást sem jelölt meg rosszindulatúként, csak összehasonlításképpen említem, hogy a vírusirtó programok átlagosan 16 ártalmatlan programot jelölnek meg kártékonyként. Ezzel időt spóroltam, mivel nem kellett manuálisan kiválogatnom a figyelmeztetéseket, és a karanténba helyezett elemek átnézésére sem volt szükség.

Érdekes, hogy a “Vizsgálat” gomb az asztali alkalmazás egyetlen olyan eleme, amely nem csak a központi vezérlőpultról működik. Ha az eszköz bekapcsolásakor nem szeretnéd minden alkalommal manuálisan elindítani a vizsgálatot, állíts be vizsgálati ütemezést a vezérlőpulton. Mivel tudtam, hogy a Sophos következetesen keresi a rosszindulatú fájlokat, nagyon hasznosnak találtam, hogy napi ellenőrzés beállítására is van lehetőség.

Valós idejű védelem — Hatékony fenyegetésészlelés a mesterséges intelligencia segítségével

A tesztek során a Sophos az elmúlt 4 hétben felfedezett rosszindulatú programok 100%-át észlelte. Ez azt bizonyítja számomra, hogy a Sophos folyamatosan frissül, ezáltal a legújabb típusú kibertámadásokra is fel van készülve. Fontos megjegyezni, hogy napi rendszerességgel bukkannak fel új típusú rosszindulatú programok, így a te teszteredményeid eltérhetnek az én eredményeimtől.

A Sophos valós idejű védelmét a mesterséges intelligencia fenyegetésészlelési képessége támogatja. Ez a technológia folyamatosan tanul, és bővíti az online fenyegetések adatbázisát, ezáltal a legújabb rosszindulatú programok felismerésére is képes. A fenyegetések aláírásának folyamatos értékelésének köszönhetően a Sophos mesterséges intelligenciája képes előrejelezni és felismerni a legújabb típusú rosszindulatú programokat. Ez azt jelenti, hogy a Sophos a nulla napos fenyegetésektől is képes megvédeni az eszközt, és ami a legjobb, hogy ezt a mesterséges intelligencia technológiát az ingyenes verzió is tartalmazza!

Webvédelem — A veszélyes letöltések, weboldalak és adathalász linkek blokkolása

Az adathalász csalások és a rosszindulatú letöltések a legegyszerűbb módszerek az eszköz vírusokkal történő megfertőzésére. Örömmel jelenthetem, hogy a Sophos az online fenyegetések észlelésében rendkívül hatékony volt. Ami még ennél is jobb, hogy ez a védelem az ingyenes és a fizetős verzióban is elérhető.

A tesztek során megpróbáltam rosszindulatú programokat tartalmazó fájlokat letölteni. A Sophos még a letöltés megkezdése előtt blokkolta ezeket, így a készülékemre semmilyen káros fájlt nem tudtam lementeni.

Képernyőkép a webhelyről, amelyről ismert, hogy rosszindulatú letöltések vannak, és a Sophos a fertőzött fájlok blokkolásán dolgozik.
A Sophos megakadályozta, hogy a számítógépet rosszindulatú fájlok károsítsák

Amikor egy rosszindulatú programokról ismert webhelyet kerestem fel, a hozzáférés minden alkalommal blokkolásra került. Valójában egyetlen veszélyes webhelyre sem tudtam belépni.

Pillanatkép arról, hogy a Sophos blokkolja a rosszindulatú programokat tároló webhelyet.
A Sophos hatékonyan akadályozta meg a veszélyes webhelyekhez való hozzáférést

Zsarolóvírus elleni védelem — Ha az eszközt egy zsarolóvírus zárolja, visszaállítja a hozzáférést

Mivel a zsarolóvírusok egyre fejlettebbek, bizonyos vírusirtók nem képesek az egyes támadásokhoz kapcsolódó különböző fenyegetési aláírások felismerésére. Ezek a támadások megakadályozzák a fájlokhoz és az eszközökhöz való hozzáférést, és a visszaállításért pénzt követelnek. Azonban semmi sem garantálja, hogy a díj kifizetése után visszakapod a személyes adataidat.

A zsarolóvírusok elleni védekezés érdekében a Sophos folyamatosan ellenőrzi a fájlokat és az eszközöket érintő folyamatokat. Ez a megfigyelés azt jelenti, hogy ha egy folyamat gyanús, és esetleg veszélyezteti az értékes adatok biztonságát, a Sophos a szóban forgó folyamatot azonnal leállítja. Ha a folyamat a hozzáférés blokkolása érdekében elkezdi titkosítani az adatokat, a Sophos leállítja a támadást, és visszaállítja a készüléket a támadás előtti, biztonságos állapotba. Ez azt jelenti, hogy az adatokhoz továbbra is hozzáférsz.

Bár ez a technológia lenyűgöző, csalódott voltam, amikor láttam, hogy a zsarolóvírusok elleni védelem funkciót csak a Sophos prémium csomagja tartalmazza. Ez azonban nem szokatlan: a zsarolóvírusok elleni védelmi funkciót a Panda és a Bitdefender ingyenes csomagja sem tartalmazza.

Rendszerteljesítmény — Az asztali eszközök működését jelentősen lelassítja

Mivel a Sophos felhő alapú, úgy gondoltam, hogy az eszköz teljesítményére nem lesz különösebb hatással. Sajnos ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A Sophos letöltése után rögtön feltűnt, hogy a számítógépem működése lassabb lett. A weboldalak betöltése több mint 30 másodpercet vett igénybe (ha egyáltalán betöltődtek), de az eszköz elindítása és a bejelentkezés is nagyon lassan ment.

A Sophos nem rendelkezik a rendszer optimalizálására vagy a teljesítmény növelésére szolgáló eszközökkel. Ez azért kiábrándító, mert például a Panda ingyenes csomagja is tartalmaz teljesítmény optimalizáló funkciót. Annak ellenére, hogy nagy része a felhőben található, a Sophos fájl a vártnál több helyet foglal az eszközön. A Sophos letöltéséhez és futtatásához legalább 1 GB RAM és 1 GB szabad lemezterület szükséges.

Tulajdonságok

- 6

A tesztek alapán elmondható, hogy egy ingyenes vírusirtóhoz képest a Sophos extra biztonsági funkciói megfelelő szintű védelmet biztosítanak. Legjobban a Webvédelem funkció tetszett, mivel következetes védelmet nyújtott a rosszindulatú weboldalak támadásai ellen. Azonban több lehetőség közül szerettem volna választani, ahogy ezt a Norton vagy a TotalAV használatakor már megszokhattam. Például egy jelszókezelővel vagy egy VPN-nel a Sophos átfogóbb védelmet biztosíthatna.

Távoli kezelés — A készülék védelme csak a központi vezérlőpult használatával

A Sophos-t úgy tervezték, hogy távolról is használható legyen, így a mobil és az asztali eszközöket bárhonnan ellenőrizheted, és gondoskodhatsz a biztonságukról. Ez az oka annak, hogy a beállítások és a funkciók az alkalmazásból nem konfigurálhatók. Mindent a központi vezérlőpultról lehet irányítani, amelyhez bármelyik böngésző használatával hozzáférhetsz (amennyiben a bejelentkezési adataid rendelkezésre állnak).

A Sophos víruskereső műszerfalának képernyőképe kiemelve a távoli keresést
A telefonom böngészőjéből az összes eszköz vizsgálati ütemezését elkészítettem

A Távoli kezelés funkciót rendkívül hasznosnak találtam, mivel anélkül tudtam gondoskodni a laptopom biztonságáról, hogy a számítógép előtt kellett volna ülnöm. Mivel a Sophos vizsgálatait nem ütemezték automatikusan, lehetőségem volt a beállítások konfigurálására, valamint az iPhone-om böngészőjéből beállíthattam a számítógépem vizsgálati ütemezését is. Ez azt jelentette, hogy a laptop következő elindításakor a Sophos az asztali alkalmazás megnyitása nélkül, automatikusan elvégzi az ütemezett vizsgálatot.

Nagyon kényelmes, hogy minden funkció a központi vezérlőpulton van. Ez különösen akkor hasznos, ha több eszköz védelméről szeretnél gondoskodni. A Sophos távoli kezelés funkciójának köszönhetően az asztali alkalmazások használata szinte teljesen elkerülhető.

Banki védelem — Billentyűzetfigyelők és veszélyes böngészők elleni védelem

Mindenki bankol és vásárol online, éppen ezért nagyon fontos az érzékeny fizetési adatok hatékony védelme. A Sophos a billentyűzetfigyelők és a rosszindulatú programok blokkolásának köszönhetően megvédi a fizetési adatokat, valamint biztosítja a böngésző biztonságos használatát.

Pillanatkép a Sophos biztonságos online banki funkciójáról.
A Sophos az online banki és vásárlási adatok védelme érdekében könnyen konfigurálható

A rosszindulatú billentyűzetfigyelő program célja az összes leütés rögzítése, beleértve a banki jelszavakat és az online vásárlások alkalmával megadott kártyaszámokat is. A Sophos észleli a rosszindulatú billentyűzetfigyelő programokat, és még a leütések rögzítése előtt blokkolja azokat. A Biztonságos böngészés funkcióval együttműködve a Sophos ellenőrzi a webhelyeket, és olyan rosszindulatú és a biztonsági rések kihasználására létrehozott programokat keres, amelyek sebezhetővé tehetik az eszközt (még az olyan biztonságos böngészőkben is, mint a Chrome).

Ha rendelkezel prémium előfizetéssel, azt javaslom, hogy hagyd bekapcsolva ezt a funkciót. Sajnos az ingyenes csomag a banki védelmet nem tartalmazza. Az ingyenes csomag azonban védelmet nyújt a kémprogramok és a kémprogram támadások részeként leggyakrabban telepített billentyűzetfigyelő programok ellen is.

Ennek ellenére, ha gyakran bankolsz vagy vásárolsz az interneten, nem javaslom, hogy csak az ingyenes csomagban található védelmi funkciókat használd. Jobb, ha átfogóbb vírusvédelmi megoldást keresel. Ha az első alkalommal fizetsz elő az olyan prémium márkák csomagjaira, mint a Norton 360 vagy a McAfee, a szolgáltatást meghatározott ideig ingyenesen használhatod.

Szülői felügyelet — Blokkolja a gyermekek számára nem megfelelő webes tartalmakat

A gyerekek egyre jobban értenek a technikához, így csak pár kattintásra van szükség ahhoz, hogy veszélyes weboldalakat nyissanak meg. A Sophos lehetővé teszi a szülők számára, hogy kezükben tarthassák az irányítást, és egyszerűen kiválaszthatják, hogy gyermekeik pontosan milyen tartalomhoz férhetnek hozzá.

A szülői felügyeleti funkciók a vezérlőpult Webszűrés menüpontja alatt vannak. A beállítás egyszerű, és olyan tartalomcenzúrázási lehetőségek közül választhatsz, mint a felnőtt webhelyek vagy a közösségi média oldalak letiltása.

Pillanatkép a Sophos Dashboardról, néhány szűrési opció engedélyezésével
A Sophos szűrési lehetőségeinek elrendezése egyértelmű

A tesztek részeként kiválasztottam néhány különböző beállítást, és bekapcsoltam azokat. Örömmel jelenthetem, hogy amikor szerencsejátékkal vagy bármilyen más játékkal kapcsolatos weboldalhoz próbáltam meg hozzáférni, a Sophos az összes ilyen oldalt letiltotta. Ezt több különböző webhellyel és böngészővel is kipróbáltam, bizonyos esetekben jobban működött. A Google Chrome, a Firefox és a Safari böngészőkben a szerencsejáték oldalak letiltásra kerültek, néhány felnőtt tartalom (erőszak és pornográfia) azonban átment a Chrome szűrőjén.

A teljes körű védelem érdekében azt javaslom, hogy a Sophos Webszűrő funkcióját a Windows és a Mac szülői felügyeleti eszközeivel együtt használd.

Webkamera védelem — Illetéktelen hozzáférés esetén figyelmeztet

Minden alkalommal, amikor a webkamerához külső forrásból illetéktelenek férnek hozzá, a Sophos Webkamera védelem funkciója értesítést küld. Ez lehet egy videóchat alkalmazás, egy webhely vagy egy potenciális rosszindulatú program, amelynek célja, hogy a hackerek a felhasználó tudta és beleegyezése nélkül kémkedjenek.

A funkció bekapcsolása után egy olyan weboldalt kerestem fel, amely lehetővé tette, hogy a webkamerám segítségével képeket készítsek. A Sophos figyelmeztetett, hogy az oldal hozzáfér a webkamerámhoz. Azonban a webhelyhez és a webkamerához történő hozzáférést nem blokkolta. Ez aggodalomra ad okot, mivel a webkamerámhoz a funkció bekapcsolása után is hozzáférhetnek illetéktelen személyek.

Bár a figyelmeztetés addig nem tűnt el, amíg rá nem kattintottam, ennek ellenére úgy érzem, hogy könnyen figyelmen kívül hagyhattam volna. A Norton 360 Safecam funkciójával összehasonlítva, amely a jogosulatlan hozzáférést teljesen blokkolja, a Sophos webkamera védelmi funkciója fejlesztésre szorul.

Fehérlista funkció — Lehetővé teszi, hogy bizonyos webhelyek megkerüljék a Sophos korlátozásait

Szigorú szülői felügyeleti beállítások esetén a Sophos Webhely kivételek funkciója hozzáférést biztosít bizonyos, a korlátozott kategóriába tartozó webhelyekhez. Például a “Játék” korlátozás aktiválása után egyetlen szerencsejáték weboldal sem volt elérhető (még a gyerekbarát oldalak sem!). Miután hozzáadtam néhány webhelyet a Sophos fehérlistájához, a gyerekeim anélkül nyithatták meg ezeket, hogy bármilyen nem megfelelő játékhoz hozzáfértek volna.

Pillanatkép a Sophos antivírusról és a weboldal kivételéről az irányítópulton
A Webhely kivételek funkcióval tetszőleges számú weboldalt adhatsz hozzá a listához

A Webhely kivételek funkció több különböző beállításban is megtalálható, beleértve a Webvédelem és a Webszűrés beállításokat is.

Riasztási napló — A riasztások, a fenyegetések és sok más megtekintése a központi vezérlőpultról

Ha a Sophos csomagodban több különböző eszköz is szerepel, a Riasztási napló funkció segítségével nyomon követheted a riasztásokat, a lehetséges fenyegetéseket és az egyéb tevékenységeket. Különösen tetszik, hogy a tevékenységlistát attól függően szűrhetem, hogy mit szeretnék megnézni: ellenőrizhetem a fenyegetéseket, a weboldalakkal kapcsolatos riasztásokat és a karanténba helyezett elemeket is.

Pillanatkép a Sophos antivírusról és annak riasztási naplójáról az alkalmazás irányítópultján
A védett eszközökre vonatkozó összes tevékenység megtekinthető a vezérlőpult Előzmények lapján

Ezt különösen hasznosnak találtam, mivel így minden eszközöm hozzáféréseit ellenőrizhettem. Mivel a Sophos-t távoli kezelésre tervezték, a vezérlőpultról minden adat elérhető. Számos olyan vírusirtó van, amely több eszközön is használható, azonban ezek a programok nem rendelkeznek központi vezérlőpulttal. Ilyen funkciót csak a Sophos kínál. Abban az esetben, ha egynél több eszközt szeretnél megvédeni és ellenőrizni, nagyon hasznos lehet.

Interfész

- 7

A Sophos Home Windows (7, 8, 8.1 és 10), Mac (10.12, 10.13, 10.14 és 10.15), valamint Android és iOS rendszerekkel kompatibilis. A Sophos beállítását nagyon egyszerűnek találtam, mivel szinte mindent elvégzett helyettem: én csak rákattintottam az “Ingyenes letöltés” gombra, és követtem a telepítési útmutatót. A telepítés befejezése kevesebb, mint 5 percet vett igénybe, bár a képernyőn megjelenő értesítés szerint akár 10 percig is tarthatott volna.

Az is kiderült, hogy a Sophos nagyon kevés más vírusirtó programmal kompatibilis. A telepítés után a Sophos rögtön észlelte, hogy a számítógépemen más vírusirtó programok is vannak. Mivel ezek “csökkenthetik a biztonság szintjét”, azt javasolta, hogy távolítsam el ezeket a programokat.

A Sophos felülvizsgálja a rendszer teljesítményét
A Sophos azt javasolja, hogy minden más vírusirtót töröljek a számítógépemről

Sajnos az ingyenes verzió önmagában nem nyújt elegendő védelmet. Nem távolítja el a rosszindulatú programokat, nem nyújt védelmet a zsarolóvírusok ellen, és fejlett webes biztonsági eszközökkel sem rendelkezik. Ha az eszközödet nem szeretnéd biztonsági kockázatnak kitenni, azt javaslom, hogy a Sophos ingyenes verziója mellett használj másik vírusirtót is.

Asztali alkalmazások — A Windows és a Mac alkalmazások egyszerűen használhatók, de nem feltétlenül szükségesek

Miután a Sophos-t letöltöttem a Windows laptopomra, rögtön le kellett futtatnom egy vizsgálatot. A vizsgálat törlésére vagy elhalasztására nem volt lehetőség. Ez nem jelentett nagy gondot, de jobban szeretném, ha a vizsgálat időpontját én választhatnám ki (bár a vizsgálat az elindítás után leállítható).

Hamarosan rájöttem, hogy az asztali alkalmazás szinte teljesen felesleges. A Sophos alkalmazásban szinte lehetetlen konfigurálni a beállításokat, ellenőrizni a legutóbbi tevékenységeket vagy hozzáadni egy új eszközt. Minden kattintható gomb a böngészőben megnyitható Sophos vezérlőpultra irányított át. Ez alól kivétel a prémium csomag megvásárlása, a vizsgálat futtatása vagy a súgó megnyitása.

Pillanatkép a Sophos Windows alkalmazásáról, kiemelt gombokkal
Az asztali alkalmazásban csak a vizsgálat elindítása, a prémium csomag megvásárlása és a súgó megnyitása lehetséges

Ennek oka, hogy a Sophos-t leginkább távoli használatra tervezték, így a web alapú központi vezérlőpult az egyetlen hely, ahonnan minden irányítható. Ezt különösen azért találtam nagyon zavarónak, mert az oldal betöltése néha akár 30 másodpercig is tartott. Ha éppen a számítógép előtt ülsz, és eszedbe jut, hogy néhány beállítást módosítanál, számíts arra, hogy a folyamat lassú és fárasztó lesz. A vezérlőpultot szívesebben használnám az alkalmazásban, mint egy külön ablakban.

Pillanatkép a Sophos webalapú irányítópultjáról
A távoli vezérlőpult menüje nem túl összetett, így a használata egyszerű

Ennek ellenére a Sophos vezérlőpultja jól megtervezett és nagyon egyszerűen használható. A lehetőségek elhelyezése logikus és egyértelmű, így ezeket még a kezdő felhasználók is könnyen testre szabhatják. Nincsenek túlságosan bonyolult beállítások és menüpontok: megbizonyosodhatsz róla, hogy az eszközeid biztonságban vannak, ellenőrizheted a legutóbbi tevékenységeket, valamint módosíthatod a webszűrést és az általános védelmi beállításokat.

Védd meg eszközeidet a Sophos-szal

Mobilalkalmazások — Az Android alkalmazás jó, az iOS-en hiányzik néhány funkció

A Sophos mobilalkalmazása az Intercept X nevet kapta. Ez az alkalmazás olyan alapvető biztonsági funkciókat kínál, mint a jelszóellenőrzés és a Wi-Fi hálózat ellenőrzés. Android (5 vagy újabb) és iOS (11.0 vagy újabb) rendszereken használható.

Első pillantásra az Android és az iOS alkalmazások nagyon hasonlónak tűnnek. A Sophos azonban nagyobb hangsúlyt fektetett az Android eszközök védelmére, az iOS alkalmazásból hiányoznak bizonyos funkciók.

Pillanatképek, amelyek megmutatják a Sophos Android és iOS interfészei közötti különbséget.
Az Android és az iOS alkalmazások felülete hasonló, de különböző funkciókkal rendelkeznek

Az Android felhasználók számára a Sophos a következő funkciókat biztosítja:

  • Hitelesítő — Ez a funkció a többlépcsős hitelesítést használó fiókokhoz időalapú és/vagy egyszeri jelszavakat generál, így minden egyes bejelentkezést biztonságosan hitelesíthetsz
  • Biztonságos jelszó — A jelszókezelőhöz hasonlóan a Sophos Biztonságos jelszó funkciója az összes jelszót biztonságosan tárolja, így egyetlen fő jelszó használatával az összes fiókba gyorsan bejelentkezhetsz
  • QR-kód olvasó — Lehetővé teszi a QR-kódokból származó információk elérését, beleértve a webcímeket, a WiFi konfigurációkat és az új névjegyeket is
  • Alkalmazásvédelem — Azáltal garantálja a kiválasztott alkalmazások biztonságát, hogy minden egyes bejelentkezés alkalmával jelszót kér
  • Adatvédelmi tanácsadó — Egyértelműen felsorolja, hogy mely alkalmazások férhetnek hozzá a mikrofonhoz, a kamerához, valamint a személyes és egyéb adatokhoz

A mobilalkalmazás az Android eszköz biztonságáról Webes szűrő funkcióval is gondoskodik, amely a nem böngésző alapú alkalmazásokban blokkolja a rosszindulatú linkeket, ellenőrzi a WiFi kapcsolat biztonságát, valamint megkeresi a rosszindulatú programokat. Bár jobb lenne, ha az alkalmazás a Nortonhoz hasonlóan többféle szülői felügyeleti lehetőséget és egy spam hívás blokkolót is tartalmaza, ennek ellenére azt gondolom, hogy a Sophos Android alkalmazása megfelelő, és sok funkciót kínál.

Az iOS alkalmazásból hiányzik az Alkalmazásvédelem, az Adatvédelmi tanácsadó és a rosszindulatú programok keresése lehetőség. Ez megszokott, mivel az iOS alkalmazásokat általában védőfal mögé helyezik, ami azt jelenti, hogy egyik alkalmazás sem férhet hozzá a másik alkalmazásokkal kapcsolatos érzékeny adatokhoz. A Webszűrés funkció azonban megvan, így az Intercept X blokkolja a gyanús linkeket és weboldalakat. Az alkalmazás az eszköz biztonságát is ellenőrzi: amint letöltöttem az iPhone-omra, új rendszerfrissítésre hívta fel a figyelmem, és azt kérte, hogy a frissítéseket a lehető leghamarabb telepítsem.

Tetszik, hogy az iOS alkalmazás egyszerűen használható, és a készüléken és a hálózaton is ellenőrzi a gyanús tevékenységeket, azonban az Android alkalmazáshoz hasonlóan itt is lehetne több olyan funkció, amelyek miatt érdemes lenne letölteni.

Bár a Sophos ingyenes csomagja is megfelelő védelmet nyújt, én azonban az Android vagy iOS eszközöd teljes körű védelmének biztosításához a Norton 360 használatát javaslom. A hatékony rosszindulatú program kereső funkció és a valós idejű védelem mellett a Norton tartalmaz egy jelszókezelőt, egy VPN-t és több szülői felügyeleti lehetőséget is. A Norton 60 napos pénzvisszafizetési garanciájának köszönhetően az említett funkciókat ingyenesen tesztelheted.

Támogatás

- 6

A Sophos ügyfélszolgálata jó, de lehetne jobb is. Az élő chat és az e-mail ügyfélszolgálat szolgáltatásait csak a prémium csomag előfizetői vehetik igénybe. Amennyiben az ingyenes verziót használod, csak a Súgó oldalra támaszkodhatsz. A Sophos támogatási oldala azonban részletes, számos problémamegoldási és telepítési útmutatót tartalmaz, valamint egy GYIK szekcióval is rendelkezik. A legtöbb kérdésre biztosan megtalálod a választ.

Sajnos az élő chat és az e-mail ügyfélszolgálat sem áll rendelkezésre a nap 24 órájában. Az ügyfélszolgálat munkatársai hétfőtől péntekig, 8:00 és 20:00 (EST) között elérhetők. Ez zavaró, mert ha hétvégén van valamilyen problémám, segítséget csak hétfőn kaphatok. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a sürgősebb problémák esetén nincs telefonos támogatás, és a szolgáltatás csak angol nyelven érhető el.

Élő chat — A Sophos-szal való kapcsolatfelvétel legjobb módja

A Sophos élő chat funkciója lenyűgözött, az ügyfélszolgálati munkatárs jelentkezésére kevesebb mint 2 percet kellett várni. Arra voltam kíváncsi, van-e lehetőség arra, hogy az információkat ne csak a vezérlőpulton, hanem az alkalmazáson belül is lássam, mivel a vezérlőpult egy külön böngészőablakban nyílik meg. Az ügyfélszolgálat munkatársa gyorsan és részletesen válaszolt, és a csevegés befejezése előtt meggyőződött arról, hogy valóban kielégítő választ adott.

Pillanatkép a Sophos élő csevegésről, amely válaszol a kérdésekre.
A Sophos élő chat ügyfélszolgálata gyorsan működött, a kérdésemre kevesebb mint 5 perc alatt választ kaptam

Az élő csevegés befejezése után az átirat másolatát az e-mail címemre is elküldték. Ez különösen technikai kérdések esetén hasznos, hiszen így a választ később is elolvashatod. A Sophos élő chat és e-mail ügyfélszolgálatát sajnos csak a prémium felhasználók vehetik igénybe. Ha az ingyenes verziót használod, és segítségre van szükséged, a weboldalon található információkra támaszkodhatsz.

Weboldal — Részletes GYIK és hibaelhárítási szekciók

A Sophos támogatási oldalán a telepítéssel, a hibaelhárítással és a fiókkezeléssel kapcsolatos cikkeket olvashatsz. Ha alapvető kérdésed van (ilyen például az asztali alkalmazás nyelvének módosítása), azt javaslom, hogy böngészd át ezt az oldalt. Könnyen áttekinthető, és minden szekcióban részletesen írnak az adott témáról. Van egy keresősáv is, így néhány kulcsszó megadásával egyszerűen megtalálhatod, amit keresel.

Pillanatkép a Sophos támogatási webhelyről.
A Sophos támogatási oldala áttekinthető és könnyen navigálható

Ha nem találtad meg a szükséges információkat, vagy további segítségre van szükséged, elküldheted a támogatási jegy nyitási igényedet. Ezt is teszteltem, mivel tudni szerettem volna, hogy mennyi idő alatt érkezik válasz, így újra feltettem az asztali alkalmazásban történő konfigurálással kapcsolatos kérdésemet. Örömmel láttam, hogy a kérdésemre e-mailben, kevesebb mint 3 óra alatt választ kaptam. Az élő chat és az e-mail ügyfélszolgálat csak prémium előfizetők számára elérhető.

Közösségi média — Ingyenes tanácsok és azonnali válaszok a Twitteren

A Sophos a közösségi média oldalakon is aktív, különösen a Twitteren. A csapat munkaidőben (hétfőtől péntekig 8:00 és 20:00 EST között) rendszeresen elérhető, a felmerülő kérdésekre közvetlen üzenetben (DM) válaszol. A válaszok gyorsan megérkeznek, azonban a problémák megoldása nem mindig sikerül. A Twitteren kevesebb mint 10 perc alatt, közvetlen üzenetben kaptam választ, de ahelyett, hogy ténylegesen válaszoltak volna a kérdésemre, átirányítottak a Sophos támogatási oldalára.

Ár

- 7

Tipp: A Sophos az ingyenes csomag mellé egy 30 napos prémium próbaverziót is kínál, és a minden ügyfélnek biztosított pénzvisszafizetési garanciának köszönhetően további 30 napig kockázatmentesen használhatod a szolgáltatást!

Más vírusirtókhoz, például az Avirához és a Pandához hasonlóan bizonyos funkciók csak a Sophos prémium csomagjában megtalálhatók. Az ingyenes verzió nem a legátfogóbb megoldás a vírusirtók piacán (még talán a prémium csomag sem), azonban a Sophos a hátrányait az egyszerű használat és a kiváló valós idejű védelem megfelelően kompenzálja.

Ennek ellenére a prémium előfizetést sem javaslom, mivel a többi vírusirtóhoz képest meglehetősen korlátozott funkciókkal rendelkezik. Például a Norton, a McAfee, és a TotalAV is több funkciót kínál, jobb a teljesítménye, és hasonló (vagy kedvezőbb!) az ára.

Sophos Home (ingyenes) — A legjobb megoldás az alapszintű védelem biztosításához

A Sophos Home használata teljesen ingyenes, és bármeddig igénybe vehető. Még fiók létrehozására és a fizetési adatok megadására sincs szükség. Ez a csomag akár 3 eszköz számára biztosítja a valós idejű vírusvédelmet, a szülői felügyeletet, a webes biztonságot és a távoli kezelést.

Nincs benne azonban a zsarolóvírusok elleni védelem, nem képes a rosszindulatú programok eltávolítására, és a banki adatokat és a webkamerát sem védi meg. A felhőalapú védelem azonban hatékony védelmet nyújt a leggyakrabban előforduló fenyegetésekkel szemben. Más ingyenes vírusirtókkal ellentétben itt nem voltak olyan felugró ablakok, amelyek a prémium előfizetésre szerettek volna rávenni.

Amikor elkezded használni az ingyenes csomagot, a prémium csomag 30 napos ingyenes próbaverzióját is automatikusan megkapod. A 30 nap letelte után a program automatikusan visszatér az ingyenes verzióhoz. A Sophos próbaverziójával jobb tapasztalataim vannak, mint a többi próbaverzióval, hiszen az nem próbált meg rávenni a prémium előfizetésre, és az ingyenes verzió a próbaidőszak lejárta után is működött.

Sophos Home (fizetős) — Erős védelem a rosszindulatú programok ellen, de korlátozott extra funkciók

A Sophos fizetős csomagja akár 10 eszköz számára is védelmet nyújt, és az alábbi funkciókat tartalmazza:

  • Rosszindulatú programok eltávolítása
  • Valós idejű vírusirtó
  • Zsarolóvírusok elleni védelem
  • Banki adatok védelme
  • Magánélet védelme
  • Webes biztonság
  • Szülői webszűrők
  • Távoli kezelés

A fizetős csomag átfogóbb védelmet nyújt, mivel olyan funkciókat is tartalmaz, amelyek az ingyenes csomagból hiányoznak, mint például a magánélet védelme, a banki adatok védelme és a zsarolóvírusok elleni védelem. Más szolgáltatók hasonló csomagjaihoz képest a Sophos ára kedvezőnek mondható.

A Sophos Home fizetős verziója azonban nem nyújt olyan magas szintű védelmet, mint például a Norton 360 vírusirtó csomagja. A valós idejű védelmi tesztek során a Norton jobban teljesített, mint a Sophos. Ezenkívül a Norton olyan prémium funkciókkal is rendelkezik, amelyek a Sophos csomagjában nincsenek benne (például a felhő alapú mentés és a VPN). A legjobb az egészben, hogy a Norton 360 60 napig kockázatmentesen használható.

Sophos végpontvédelem — Üzleti megoldás a teljes körű vírusvédelem érdekében (Árajánlat kérhető)

A Sophos üzleti felhasználók számára végpontvédelmet is kínál, amely a központi vezérlőpulton keresztül több eszközt fed le. A szolgáltatás neve Intercept X Endpoint, és átfogó védelmet nyújt a rosszindulatú programok, a zsarolóvírusok és a kémvírusok ellen, valamint megvédi az esetleges gyenge pontokat, és kezeli a fenyegetéseket is. Úgy tervezték, hogy a vállalkozások számára minden típusú online fenyegetés ellen védelmet nyújtson, a mesterséges intelligencia felhasználása pedig csökkenti a rosszindulatú programok támadásának kockázatát.

A végpontvédelem részeként a Sophos felhő védelmet is kínál, a szolgáltatás neve Cloud Optix. Ennek célja, hogy a valós idejű biztonság elérése érdekében a vállalkozások számára naprakész adatokat és elemzéseket biztosítson. Megnézheted, hogy van-e valamilyen probléma, és ha igen, azonnal megoldhatod azt, így az adatok biztosan nem kerülnek illetéktelenek kezébe.

Az Intercept X Endpoint az üzleti felhasználók számára ingyenes próbaverziót biztosít, az árakról a Sophos munkatársai adnak tájékoztatást.

Sophos mobileszköz védelem — Az Intercept X alkalmazások Android és iOS rendszereken ingyenesen használhatók

Hasonlóan az ingyenes Home csomaghoz, a Sophos mobilalkalmazásait az üzleti ügyfelek is ingyenesen használhatják. Az említett funkciók használata díjtalan, nincs szükség fiók létrehozására, valamint korlátlan számú Android és iOS eszközre is letölthetők. Figyelj arra, hogy az alkalmazásokat a Sophos weboldaláról töltsd le, mivel más oldalakon vannak olyan rosszindulatú fájlok, amelyeket hivatalos szoftverként jelöltek meg.

30 napos pénzvisszafizetési garancia — Egyszerű visszatérítési folyamat

A Sophos minden előfizetéses csomagra 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal. Ez a vírusirtók piacán igen jellemző, például a McAfee és a TotalAV is hasonló garanciát vállalnak. Ez a garancia azt jelenti, hogy a Sophos prémium vírusirtó csomagjának szolgáltatásait 30 napig tesztelheted, az időszak lejárta után pedig teljes visszatérítést kaphatsz.

Kíváncsi voltam, hogy a pénzvisszafizetési garancia tényleg működik-e, így előfizettem a Sophos Home prémium csomagjára. Miután a Sophos-t több hétig használtam, és a teszteket is lefuttattam, felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal a pénzvisszafizetés ügyében. A rendelés adatainak elküldése után a válasz alig egy óra alatt megérkezett. Az ügyfélszolgálat munkatársa jóváhagyta a kérelmemet, és elmondta, hogy a visszatérítés már folyamatban van. A pénz 9 napon belül megjelent a számlámon.

30 napos ingyenes próbaverzió — Próbáld ki kockázatmentesen a Sophos Premium csomagot

A Sophos az ingyenes verzió mellé minden felhasználónak biztosítja a prémium verzió 30 napig használható próbaverzióját. Ezzel elegendő ideig tesztelhettem a szoftver funkcióit, és még a fizetési adataimat sem kellett megadnom. Az ingyenes próbaverzió célja, hogy megmutassa, hogy a prémium verzió mennyivel jobb. Azonban az ingyenes verzió is megfelelő vírusvédelmet kínál. Ha alap szintű, kiegészítők nélküli és egyszerűen használható vírusirtót keresel, azt javaslom, hogy próbáld ki a Sophos ingyenes csomagját.

Sophos Home 3 Year
€ 86.21 per év
Sophos Home 1 Year
€ 37.46 per év
You Save 57%
Sophos Home 2 Year
€ 67.46 per év
You Save 22%

Végső Döntés

Az összes funkció alapos tesztelése után bátran kijelenthetem, hogy a Sophos ingyenes verziója egy kiváló minőségű vírusirtó csomag. Az egyszerű használat és a távoli kezelési lehetőség a piacon egyedülálló, így kiváló választás egyszerre több eszköz ellenőrzésére és védelmére. Bár nincs benne zsarolóvírus elleni védelem, valamint a banki adatok és a webkamera védelméről sem gondoskodik, de ettől függetlenül azt hiszem, hogy a prémium verzióra nem éri meg előfizetni.

De ebben a kérdésben nem feltétlenül kell rám hallgatnod. Ha szeretnéd kipróbálni a prémium csomag funkcióit, töltsd le az ingyenes verziót, így automatikusan megkapod a prémium verzió 30 napos próbaverzióját is. A pénzvisszafizetési garanciának köszönhetően a prémium csomagot további 30 napig ingyenesen használhatod. Ha szeretnéd érvényesíteni a garanciát, még a 30 nap letelte előtt vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.

GYIK: Sophos vírusirtó

A Sophos vírusirtó jól működik?

Igen, a Sophos vírusirtó megfelelő védelmet nyújt az eszközeidnek. A tesztek során a Sophos vírusirtó magas szintű védelmet biztosított az online fenyegetésekkel szemben. A Sophos minden egyes rosszindulatú programot, blokkolt rosszindulatú webhelyet, adathalász csalást és egyéb vírust észlelt.

A Sophos vírusirtó ingyenesen használható?

Igen! A Sophos egy teljesen ingyen használható csomagot is kínál. A Sophos ingyenes verziójának letöltésekor nem kell megadni a fizetési adatokat, és fiók létrehozására sincs szükség. A zsarolóvírusok kivételével minden rosszindulatú program ellen valós idejű védelmet nyújt.

Első helyezett TOP VÁLASZTÁS
Norton
€ 14.99 / year Megtakarítás 76%
TotalAV
€ 19.00 / year Megtakarítás 84%
Intego
$ 19.99 / year Megtakarítás 61%
Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak. Tudj meg többet

A Wizcaset, egy független webportált, 2018-ben hoztuk létre a különböző VPN szolgáltatások ismertetése és az adatvédelemmel kapcsolatos hírek, információk közlése céljából. Ma a csapatunk a kiberbiztonsági kutatók, írók és szerkesztők százaiból áll, és továbbra is támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért való harcban. Partnerünk a Kape Technologies PLC nyilvánosan működő részvénytársaság, amely a következő termékeket is tulajdonolja: az ExpressVPN, a CyberGhost, az Intego és a Private Internet Access. Ezeket a termékeket szintén értékelhetjük, rangsorolhatjuk és véleményezhetjük a webportálon. A Wizcase webportálon közzétett áttekintések, vélemények a valóságnak megfelelőek és pontosak a közzététel dátuma napján, valamint a szigorú előírásainknak megfelelően készültek el a cikkek. Ennek megfelelően a cikkek az író független, professzionális és őszinte véleményét helyezik előtérbe, illetve a termék technikai tudását, jellemzőit és a felhasználók számára képviselt ár-érték arányt egyaránt figyelembe veszik. Az értékelések, vélemények és rangsorolások figyelembe vehetik a fent említett tulajdoni viszonyokat, illetve a partneri jutalékokat, amelyeket a webportálunkon elhelyezett hivatkozásokon keresztül indított vásárlások után kapunk. Nem készítünk véleményt minden VPN szolgáltatóról a piacon, az információk pedig a valóságnak megfelelőek és pontosak az adott cikk közzétételének dátuma napján.